Először is kezdeném ott, hogy ez a saját véleményem, NEM kell egyetérteni vele.
Nos, szerény véleményem szerint a rock/metál (nem vagyok szakértője a zenei stílusoknak, csak nagyjából ismerem őket) dalszövegek az éppen aktuális világunkat mutatják ki, fejezik ki. Más dalszövegek nem merik kimondani a valóságot. Én fontosnak tartom, hogy mondjon is valamit a zene nekünk, ha már hallgatjuk. Én zeneőrült vagyok, szóval nem tudok a zene nélkül életben maradni. Nekem fontos hogy minden nap legalább 2-3 órán át hallgassak zenét. Így elég sokat foglalkozok azzal is hogy mit „mesél” nekem a szöveg, mert az üres zene nem zene!
Lehet, hogy fikázásnak fog ez látszódni, és lehet hogy az is, ezt döntsétek el ti, de a mindenféle dj meg techno nekem nem mond semmit, csak üres tuctuc az egész. Ennél még a rap is jobb valamivel… megjegyzem én azt is rühellem… Csak hogy ne higgyétek azt, hogy nem ismerem ezeket, és mégis fikázom, el kell hogy keserítselek titeket, mert én már hallgattam szinte minden stílusban zenét.
Szerintem ennyi elég is volt ehhez a témához, a továbbiakban dalszövegeket fogunk elemezni többféle szempontból…
Utolsó kommentek