Gondold azt, hogy bolond vagyok,
Mert nekem kevés, amit tőled kapok
Nekem nem elég, nem elég a szép,
Hazudik a szó, hazudik a kép.

Végre értsd meg, hogy ez a világ,
Nem csak annyi amennyit itt látsz!
És hogy csak élvezd, nem azért élsz,
A halálod után mondd mit remélsz?

Nézz most rám, még mindig itt vagyok,
Lehozhatnám neked az összes csillagot.
Vedd már észre az élet nagy dolog,
Találd meg magad mielőtt elhagyod!

Végre értsd meg, hogy ez a világ,
Nem csak annyi amennyit itt látsz!
És hogy csak élvezd, nem azért élsz,
A halálod után mondd mennyit érsz?

Nem bírom tovább, még ma elindulok,
Semmit nem viszek magammal, így is teljes vagyok
Szívemben a fény, szívemben a fény
Ott ragyog!

Végre értsd meg hogy ez a világ,
Nem csak annyi amennyit itt látsz!
És hogy csak élvezd, nem azért élsz,
A halálod után mondd mennyit érsz?

Elemzés:

Az emberek nem mindig az mutatják ki amit éreznek, hanem azt, ami másoknak jobban tetszik, és így a többiek mást gondolnak a szóban forgó személyről, mint amit kéne.

Ebben az esetben arról van szó, hogy mi, emberek, sokszor keltjük azt a látszatot, hogy megelégszünk azzal, amink van, vagy amit kapunk, de ez hazugság.

Fel kell ébredni, rá kell döbbenni bizonyos dolgokra, amik valójában nem is azok, amiknek hisszük őket! És nem csak élni kell, hanem valamit tenni is kell a dolgokért!

Az „A halálod után mondd mit remélsz?” rész arra akar ráébreszteni, hogy ne úgy haljunk meg, hogy nem tettünk semmit, hanem igenis valamit elértünk.

Rá kell jönni, hogy az élet nagy ajándék, és kezdeni is kell vele valamit.

Nem attól érünk sokat, érezzük magunkat jól, hogy tárgyi értékeink vannak, hanem az érzéseink és tetteink világítják meg, kik is vagyunk…